Az ősszel induló programok

 

2017 szeptemberében újra indítjuk rendszeres heti programjainkat, vasárnaponként a kóruspróbákat és gyermekistentiszteletet (két csoportban), hétfő délelőtt a zenebölcsit, kéthetente este a magyar bibliaórát, keddenként a bibliodráma csoportot, péntekenként a kétnyelvű bibliaórát.

A fiatalfelnőtt bibiliakör is indul, az időpontja hamarosan meghatározásra kerül. Új programként a gyülekezetünk ad helyet szerda esténként a "Tanúim lesztek" missziói munkatárs és vezetőképzésnek, ahol saját gyülekezetünk kis csapat mellett tíz gyülekezetből várhatóan negyven résztvevő, lelkészek és gyülekezeti munkatársak lesznek vendégeink. Az új orgonánknak köszönhetően a zenei élet is felfrissül templomunkban, kövessük a koncerthirdetéseket, meghívásokat figyelemmel.

Szeptember 11-én a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjére hívunk mindenkit ? mely ingyenes, de részvétel regisztrációhoz kötött.
Szeptember 16-án a munkácsi gyülekezet tagjaival egy közös állatkertlátogatást, kirándulást tervezünk Nyíregyházán. Kérjük testvéreket jelentkezzenek a templom előterében kitett íven.
Október 20-23 között Marosvásárhelyre készülünk a Gecse utcai gyülekezet meglátogatására. Erre az útra is várjuk a jelentkezőket.