Szászné Lázár Csenge segédlelkész bemutatkozása

Budapesten születtem, egészen pontosan Budafokról származom, ahol szüleim felneveltek és ahová férjemmel augusztusban visszaköltöztünk. Az elmúlt éveket külföldön, egészen pontosan Tübingenben és Lipcsében töltöttük, ahol ösztöndíjasként teológiát tanultunk mindketten. A teológiára vezető utam fordulatos történet. Soha nem akartam lelkész lenni, igazából eszembe se jutott, hogy ez opció lehet számomra. Az a fajta gimnazista voltam, aki pontosan tudta, hogy mit szeretne, hogyan és milyen eszközökkel kell elérni azt. Zenei kritikákat szerettem volna írni. A célt szem előtt tartva adtam be a jelentkezésemet a Kommunikáció és médiatudomány szakra, ahova felvettek, és amelyet végül elvégeztem. Volt olyan napilap, rádió, ahova visszavártak, de én egyre jobban azt éreztem, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni. Valami hiányzott. A húszas éveim elején tértem meg, és meg is fordult velem a világ. A megtérésem azzal kezdődött, hogy egy nagyon fiatal baptista lány a szemembe mondta, hogy én nem vagyok keresztyén. Sértődötten válaszoltam neki, hogy de igen. Márpedig én jó református vagyok, hiszek Istenben. Aztán ez a lány a kezembe adott egy könyvet C.S. Lewistól. Talán itt kezdődött el a megtérésem. Dacosan, bizonygatva magamnak, hogy konfirmált, hívő, jó keresztyén vagyok. Nagyjából egy bő évvel később éltem át, hogy a Szentírást olvasva - és megismerve, hogy milyen Jézus Krisztus - megláttam magamat a tükörben. Olyan volt, mintha a bibliai történetekbe csöppentem volna, mintha én lettem volna az egyik farizeus, aki tökéletesen biztos a maga jóságában és ítéleteiben. Jött a felismerés: Jézus velem vitázik és nem a bűnös vámszedővel. Ez volt az áttörés. Kerestem és kutattam Jézust, hogy ki is ő. Minden történet, amelyet addig nyugtázva félretettem - hogy igen, ezt már ismerem - újként hatott. Ezt követően pár év múlva beadtam a teológiára a felvételi jelentkezésemet, és most a gyakorlati évemet itt töltöm, a Németajkú Református Gyülekezetben.