Gilvánfán jártunk...

There are no translations available.


a gyülekezettel. A gilvánfai gyermekek részére kezdeményezett ,,cipős doboz akció" ez évben
is sikeresnek bizonyult, ismét számos ajándékcsomag gyűlt össze. Így a Hold utcában tavasz óta már egy újabb kirándulás terve szövődött, és június 9-én a gyülekezetből a hozzánk csatlakozó egyetemistákkal és budai gimnazista diákokkal együtt többen Gilvánfára látogattunk.
Én első alkalommal vettem részt az úton. Gilvánfáról tavaly hallottam először, ekkor figyeltem fel igazán a nevére. A tavalyi látogatásról tartott, fotókkal illusztrált beszámoló a kíváncsiságomat csak fokozta. Az útra akkor nem tudtam elmenni, de a kérdések fogalmazódtak meg bennem: mi Gilvánfa? És miért különleges hely?

Most nem csak válaszokat kaptam, sokkal inkább mély benyomásokat. Személyes hatások értek.

 

Az indulás napja június elején, egy szombat reggel jött el. Az Astóriánál, az ELTE BTK kertjében, az egyik épület bejáratánál találkoztunk, és gyülekezés után a busz innét, a Múzeum körútról kanyarodott ki. Meglepődve konstatáltam, hogy a Dunához viszonyítva is ellentétes irányba, azaz inkább északnak, és nem délnek, amerre földrajzi ismereteim szerint is Baranya fekszik. De hamarosan már ,,úton", voltunk. Jó irányba tartottunk...  Gilvánfára.

A település kis falú az Ormánságban. Pécs, Sellye (a várost Ormánság fővárosának is evezik) körzetében. Sellyei járáshoz tartozik. Lakója csupán pár száz ember, az statisztikák szerint ca. 400. A településen száz százalékosan cigány lakosság él. Rendkívül hátrányos helyzetben: szociálisan, gazdaságilag, kulturálisan. A kis falú közigazgatásilag Magyarmecskéhez tartozik. A gyerekek is ide járnak iskolába. A hosszú út után mi is ide, a magyarmecskei általános iskolába érkeztünk meg. Ahol már Révész Judit, az út szervezője és a helybeliek vártak, nagyon szívélyesen fogadtak minket.
És itt vette kezdetét a látogatásunk. Mi megérkezésünk után azonnal az ebédlőbe mentünk, ahol finom ebéddel, fantasztikus babgulyással és foszlós kalácsokkal kínáltak bennünket. Engem maga a terem, az ebédlő is lenyűgözött. A terem tágassága, a faszerkezet, és a természetes, meghitt otthonosságot sugárzó légkör, ami az épületbe belépve fogadott. Mindehhez hozzáadódott az ott dolgozók, az ételeket nekünk feltálalók kedvessége. Felemelő érzés volt arra gondolni, hogy az iskola diákjai is nap mint nap szintén itt, ilyen szép környezetben fogyaszthatják el ebédjüket. A gilvánfai tanulók is itt jutnak naponta egyszer meleg ételhez. Közben a terem egyik sarkában már a délutáni koncertre készülő zenekar is kezdte hangolni a hangszereit. Ugyanis ezen a napon az iskolában iskolai ünnepséget tartottak. Amikor is elmaradtak tanórák, és az órák helyett különböző közösségi programokon vettek részt a tanulók. Ebéd után még kicsit beszélgettünk az itt dolgozó munkatársakkal, és megnéztük a diákok felvonulását és a vendég majorette csoport bemutatóját.

Majd indultunk utunk célállomására, Gilvánfára. A programot az ajándékok kipakolásával kezdtük, amit majd látogatásunk zárásakor osztottunk ki a gyerekeknek. A település lelke a Tanoda és a közösségi ház, aminek a neve beás nyelven ,,Kászá Dăsztyisză", és ahová a tanulók általában délután 4 után érkeznek, a magyarmecskei iskola és napközi után. De mi is a tanoda? Idézem Heindl Péternek, a Tanoda alapítójának és vezetőjének mondatát, aki a Tanodának az egyik motorja is: ,, A tanodák iskolán kívüli eszközökkel, délutáni közösségi házként működve segítenek a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek."
Eredetileg középiskolásoknak találták ki, de itt kisiskolások számára működtetik. A tapasztalat az, hogy addig, amíg az általános iskolát a gyerekek többsége elvégzi, addig a középiskolába csak néhány diák jut be. Ezen a statisztikán szeretnének a Tanoda segítségével változtatni. A gyerekek integrált iskolákba járnak, iskola után, már Gilvánfán pedig bemennek a közösségi házba. Itt szakemberek foglalkoznak velük. Ezek a munkatársak az iskolákkal és a családokkal, a szülőkkel is szoros kapcsolatot tartanak.
A tanodák általában, és ez a Tanoda is civil finanszírozású, ezért a finanszírozás meglehetősen hullámzó, ami a Tanoda létét, a munkát is bizonytalanná teszi. Mivel a Tanoda a felnőtteket is segíti, megszűnése a településen élők életét is megrendítené. De hála a Gondviselőnek, erre eddig még nem került sor. Sőt a lehetőségük, a gyerekek tanulásban, képzésben való támogatása az E-Tanoda programmal is bővült, amely januárban indult. Ennek lényege, hogy online videohívásokkal fővárosi középiskolás fiatalok segítenek a az itteni diákoknak a tanulásban adott tantárgyakból. A gilvánfalvaiak az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákjaival vannak kapcsolatban, akik a hátrányos helyzetű diákoknak Skype-korrepetálásokat tartanak. Minderről és a közösségi élet és munka egyéb kérdéseiről akkor hallhattunk, amikor is Tanoda nem régen kialakított nagy termében egy beszélgetésre ültünk le a munkatársakkal.

A délután családlátogatással folytatódott. Két-két vendég egy-egy munkatárs kíséretében azokat a diákokat és családjukat látogathatta meg, akik már középiskolában tanulnak. Én egy szakiskolába járó fiúval és szüleivel találkoztam, aki szintén mesélt el az E-Tanodaról, a személyes pozitív tapasztalatairól. Itt a szülők abszolút támogatják a fiú továbbtanulását.

Visszatérve a közösségi házba már gyülekeztek a gyerek a meghirdetett ,,angol órára", ahol Judit játékos módon kicsiknek tartott angol nyelven foglalkozást. Én közben ,,kint" - a társalgóban - a tanoda munkatársaival beszélgettem, de azért rövid ideig az ,,órára" is benéztem. Apró gyermekek csillogó szemmel figyelve lelkesen követték Judit kéréseit, utasításait. Végül indulás előtt, a programok zárásaként a csomagokat osztottuk szét a gyerekeknek.
A csoportból mi is többen segítettünk a névre szóló dobozok megkeresésében. Végül ez számomra a látogatás fontos elemévé vált, a találkozásunkat ez zárta le és tette kerekké: hogy nemcsak szemlélője, hallgatója lehettem, hanem a ,,besegítés" által részesévé is válhattam valaminek. A helyiekkel együtt tehettem valamit. És számomra ez volt a lényeg. Már az útra készülve valahol ez fogalmazódott meg bennem, hogy nem kívülállóként szeretnék megtekinteni valamit, Gilvánfát nem megnézni szeretném, hiszen nem egy skanzenbe megyünk, hanem megismerni. Megismerni a települést, az ott élőket, és velük megismerkedni. Hogy ez mennyire sikerült?
Mély benyomások értek, de be kell vallanom, hogy ha valaki nekem tenné fel a kérdést, hogy mi Gilvánfa, miért érdekes a település, én is csak töredékes választ tudnék adni. Bár már személyesen ott jártam. Mert a megismeréshez még több idő kell. De a legfontosabb szó az együtt lett. A látottak, hallottak miatt is.
A Péter által elmondottak alapján is ez vált tanulsággá, amit a munkatársak beszámolói is megerősítettek: eredményeket csak együtt, a gyerekek, a szülők, a családok együttműködésével, a közös munkával lehet elérni. Korunk sok zavarait, azt gondolom, nagyon sokszor e szó hiánya okozza: a kapcsolatokban, a családokban, de a társadalomban is. Hiányzik az együtt... az együtt beszélgetés, az együtt gondolkodás, de legfőképpen az együtt imádkozás.
Mi lépjünk ki ebből: imádkozzunk együtt Gilvánfáért!

Kiss Zsuzsa