Munkácsi látogatás

 

2019 május 17-19 között Révész Judit presbiter és Lakatos Gábor gondnok Munkácson járt a testvér gyülekezetünknél. A látogatást Tihor Melinda szervezte, aki a Bóbita nevelési tanácsadó és fejlesztő központ vezetője. (Mint tudjuk, a Bóbitát az ottani református gyülekezet tartja fenn.) Vendéglátónk Lakatos Lilla volt, aki most fejezi be a két éves Petőfi ösztöndíjas kiküldetését.

A látogatás számos kedves találkozásra adott alkalmat. Péntek délután szupervízióra került sor, szombaton délelőtt a gyülekezet munkatársaival, köztük a lelkész házaspárral, bibliodrámáztunk, délután pedig a Nagyberegi Líceum tanáraival, akik ősszel szeretnék folytatni a megkezdett folyamatot, újabb tanárok és diákok bevonásával.

Vasárnap részt vettünk az istentiszteleten, köszöntöttük a régi ismerősöket, akiket meghívtunk a gyülekezet nyári táborába.

Adományokat is vittünk a Bóbitának, ezúton is köszönjük Avar Gábor és a Johanniták segítségét és nagylelkű támogatását.

Váratlan ajándék volt találkozásunk Németh Csaba fiatal csarodai református lelkésszel, aki felajánlotta, hogy autónkat a beregsurányi parókia udvarán hagyjuk, majd segített nekünk eljutni a határig.