Gyülekezeti levél 2020.05.15

Kedves Gyülekezeti Tagok és Barátaink!


Lassan megérkezünk abba az időszakba, amikor a rendkívüli helyzetet részben feloldják, részben pedig, ki tudja meddig, együtt kell vele élnünk. Ez a fokozatosan alakuló helyzet a gyülekezet vezetésének is lehetőséget ad arra, hogy változtassunk a gyülekezeti élet eddigi - ideiglenes - rendjén.

Pünkösdkor (május 31.), de ha a református egyház vezetése ezt ajánlja, akkor már május 24-én is újra istentiszteletet fogunk tartani a Hold utcában a templomban mindenkinek, aki úgy dönt, hogy vasárnap 10 órakor részt vesz ezen (10.20-kor bezárjuk a templom ajtaját!).

Azoknak, aki elmúltak 65 évesek, s a nagyobb biztonság érdekében (a bolti vásárlás szabályaihoz hasonlóan) külön idősávban szeretnének a templomba jönni, felajánljuk a pünkösd vasárnapi 9 órai kezdést. Ez az úrvacsorás istentisztelet 9.45-kor végződne. Erre CSAK akkor kerül sor, ha lesz rá jelentkező. Tehát azt kérjük, hogy telefonon vagy email-ben jelentkezzetek, ha ezt választjátok. Amennyiben a jelentkezők közül bárki kéri, megszervezzük az autós szállítást, hogy ne kelljen tömegközlekedéssel jönnie.

Bármelyik változatban (2 vagy 1 istentisztelet pünkösd vasárnapján) az úrvacsorát külön kehelyből és saját kézzel elvett kenyérrel szolgáltatjuk ki. Lehetőség lesz a kenyér közös kehelybe mártására is, ha valaki ezt választja.

Az istentisztelet online közvetítését még megtartjuk, de nem a 3 kamerás stábbal biztosítjuk, hanem 1 kamerával, az igehirdetőre állítva fogjuk közvetíteni a gyülekezet fb-ján az istentiszteletet.

A pünkösd utáni vasárnapokon, de lehet, hogy már május 24-én is terveink szerint a Hold utcában ebben a formában lesz minden héten istentisztelet, melyre mindenkit szeretettel várunk. A távolságtartás érdekében a székeket megfelelő távolságra helyezzük majd el, s kérjük, hogy mindenki viseljen maszkot a szertartás alatt. Énekeskönyv helyett az énekek szövegét és kottáját vetíteni fogjuk vagy egyszeri fénymásolatban kézbe adjuk.

Mindezt azért gondoltuk így végig, hogy a legvégén egyedül a lényeg számítson: együtt tudjuk hallgatni Isten igéjét, és együtt tudjunk imádkozni.

A ránk következő időszak kérdése, hogy akikre Isten üzenetet bízott, miként szólnak majd azokhoz, akiknek a vírus és kísérőjelenségei lelki, gazdasági, szociális megrendülést okoztak. Tudunk-e úgy szólni hozzájuk, hogy az majd rezonál azokra a tapasztalatokra, vágyakra, félelmekre, felismerésekre és elhatározások, melyeket a vírushelyzet okozott és előhozott emberekben, családokban, közösségekben. A tudatos keresztények üzenetet hordoznak. Éppen ezért nekünk kell lenni a leginkább megszólítható közösségnek is.


Ebben a reményben várunk minden kérdést, kérést, javaslatot a gyülekezet tagjaitól és barátainktól. Ne engedjük elmúlni ezt a PRÓBATÉTELT anélkül, hogy meg akarnánk érteni, mit üzen a teremtő, szabadító és megtartó Isten általa nekünk, keresztényeknek és a világnak!

Szeretettel,

Bp., 2020. 05. 15.

Balog Zoltán